Leírás / Fülszöveg
Buda Ferenc: Túl a falon – Az én ötvenhatom
Mindenkinek, aki tudatos lény volt 1956-ban, megvan a maga ötvenhata. Buda Ferenc szavait idézve: „Ötvenhatból egyébként bízvást annyi volt s van, ahányan megélték. Ahányan megéltük.” A költő akkor, fiatal és lelkes reménykedőből néhány nap alatt vált csalódott, meghasonlott felnőtté: „A véres, megfeszített Béke/ lenéz a fegyverek csövére.” (Rend) A kötet időrendben közli az ötvenhatról írt verseket; az elsőkért, amelyek közvetlenül a forradalom után keletkeztek, az akkor húszéves egyetemistára börtön várt, aki ezt „élete vízválasztójának” tekinti a mai napig. Munkássága a bizonyíték arra, hogy időben nem halványuló időszak volt az „aranyló, s egyben vér- és lőporfüst szagú tizenkét nap” és az ezt követő kor. Költőként ezt így fejezi ki Buda Ferenc: „Határaink közül kiáltok/ és álnok kéz szította lángok/ ölhetnek hisz csak egy vagyok// de jaj e szolga-szülő kornak/ jaj azoknak akik tipornak/ mert rájuk ömlik a homok.” (Írásjel nélkül) Az érzés nem változott az évek során, de hetven felé közeledve az indulatot mély gondolatok váltják fel: „Józanság, okos törvény, jöjj el,/ csitulj, kínok térdén lovagló/ lélek, megtorolt ártatlanság…” (Könyörgés). Az Ünnepi Könyvhétre megjelenő kötet méltó tisztelgés az ötvenedik évfordulón a forradalom előtt.
